Ugrás a fő tartalomra

Kajakos élményeim 2023-ban

A lenti listám alapján nagyon jó kajakos, vízitúrás évet zártam idén. A legnagyobb dolog számomra az volt, hogy megtanultam az alap eszkimó fordulót (standard kayak roll) és elsajátítottam az ön-, és társmentés alapjait is. 

Az első kajakos szezonomban csak élveztem, hogy kajakozom, de ebben az évben már tudatosan akartam fejlődni, másoktól tanulni. Két workshop-ot követően hideg víz biztonsággal is el kezdtem foglalkozni, ami számomra egy nagyon érdekes felfedezni való terület a vízi sportok vonatkozásában. Majd novemberben a csallóközi túránkat követően belefogtam Kayaking Around blog írásába is.

Már januárban elhatároztam, hogy megtanulok eszkimózni, de csak a nyár közepén jutottam el egy tanfolyamra az Explorers-Felfedezők csapathoz Révfülöpre. A tanfolyamon ön-, és társmentést illetve eszkimó fordulót tanultunk workshop jelleggel. Itt három alkalommal sikerült megcsinálnom a 180 fokos eszkimót, de a nap végére már nem tudtam koncentrálni és nem éreztem azt, hogy teljesen begyakoroltam a szükséges mozdulatokat. Valójában ez még csak az út eleje, hiszen több száz alkalommal kell még gyakorolnom, hogy működhessen a technika valós szituációban is. 

Bevallom, még a tapasztalt kajakos is kicsit összezavarodik, amikor fejjel lefelé ül a kajakjában, mondjuk a Balaton közepén, ezért nem árt a gyakorlás amikor az időjárás és a körülmények engedik. Azt tervezem, hogy évente egy-egy alkalommal részt fogok venni kajakos mentés workshop-okon azért, hogy fenntartsam ezt a nagyon fontos képességet és az eszkimó fordulóimat is csiszolhassam. 

Sokan kérdezik, hogy borultam-e már a kajakommal. Azt szokták mondani, hogy kétféle kajakos létezik, az aki már borult a kajakkal és az, aki majd fog borulni. Viccet félretéve igen, talán másfél éve szeptember elején volt egy éles borulásom a Rábán, amin meglepődtem, de megoldottam gond nélkül. Összeszedtem a cuccaimat, szaladtam az evezőm után a vízben, ahogy kell, ha nem rögzíted a hajóhoz.Víztelenítettem a kajakot, és 15 perc múlva mehettem tovább. 

Ami szerintem sokkal fontosabb ennél, hogy az előbb említett workshop-on volt vagy húsz borulásom és wet exit -em (amikor kioldod magad a kajakból és kicsúszol a vízbe) ellenőrzött körülmények között. Szerintem nagyon fontos, hogy megtanuld a kajakod és a saját határaidat, hogy érezd mennyit bír a kajakod egy fordulásnál, vagy élezés közben. Mennyire kell kihajolnod ahhoz, hogy felborulj velem és hogy ki tudj csúszni belőle, ha esetleg nem tudod eszkimóval visszafordítani. 

Nagyon fontosnak tartottam gyakorolni azt, hogy hogyan fordítom meg a kajakom és ülök vissza újra a beülőbe úgy, hogy közben nincs szilárd talaj a lábaim alatt. Begyakoroltam azt is, hogy hogyan tudok segíteni a kajakomból egy vízbe került társamnak. Én azt gondolom, hogy ezeket a technikákat egy workshop-on első kézből megtanulni mindenképp megéri, mert szerintem ezt nem lehet a YouTube-al megoldani. 

1. kép: Sikeres eszkimózás után Kayak Crazy-vel (fotó: Kayak Crazy)

Végül szeptember elején Dunaszigeten a Zátonyi-Dunán sikerült megtanulnom a teljes eszkimó forduló mozdulatsort a Kayak Crazy segítségével. Ezután még szeptemberben és októberben egy-egy alkalommal sikerült gyakorolnom az eszkimózást. A gyakorlást mindenképpen folytatni fogom a következő évben is. Közben Dubside podcast-jából (The Dubcast with Dubside - Spotify) megtudtam, hogy hivatalosan harmincötféle eszkimó fordulót jegyeznek Grönlandon, szóval még van hová fejlődnöm. Ez a téma is nagyon érdekel, szóval még biztosan fogok vele foglalkozni a következő évben is.


2. kép.: Eszkimó forduló gyakorlás a Zátonyi-Dunán, 2023 október (saját kép)

Az eszkimófordulók és az egyre hidegebb víz kapcsán, valamikor szeptemberben történt az is, hogy rátaláltam a Cold Water Safey weboldalra, és elkezdtem tanulmányozni ezt a Magyarországon talán kicsit alábecsült területet. Azóta próbálom a hideg víz biztonsággal kapcsolatos öt aranyszabályt megosztani másokkal is, és biztatni mindenkit arra, hogy szerezzenek be és viseljék a védőfelszereléseiket (pl. száraz vagy nedves ruha, mentőmellény vagy úszást segítő mellény stb.) , ha hidegebbre fordul a vízhőmérséklet.

Nyáron talán egyszer voltam egyedül kajakozni a Szigetközben, a többi alkalommal a családdal együtt strandoltunk, és mindig magunkkal vittünk egy vagy két kajakot a partra. Így együtt lehettünk, mindenki kipróbálhatta a kajakozást, és még én is tudtam egy-egy órát kajakozni minden alkalommal.

2023 -ban két kenus vízitúrát is szerveztünk a kollégáimmal, az egyiket a Hévíz patakra januárban, a másikat pedig májusban a Szigetközben (Ásványrárón). Talán lesz valami hasonló jövőre is.

Végül a legjobb túra élményem a novemberi Csallóköz Brutál túra volt, egy vízitúra vezetőkből álló baráti társasággal, amely miatt el kezdtem a blogomat írni.

Most következzen a listám, ami elég szépre gyarapodott az év során.

  1. Január 15. (11) - Hévíz-patak
  2. Március 04. (11) - Kisbodak - Szigetköz
  3. Március 18. (16) - Mosoni-Duna - Győr
  4. Április 11. (16) - Kisbodak - Szigetköz
  5. Április 22. (16) - Dunasziget (Kisvesszős) - Szigetköz
  6. Május 20. (Kenu) - Ásványráró - Szigetköz
  7. Május 27. (16) - Dunasziget (Kisvesszős) - Szigetköz
  8. Június 2. (11+16) - Tata Öreg-tó
  9. Június 25. (11+16) - Tata Öreg-tó
  10. Július 1. (11+16) - Tata Öreg-tó
  11. Július 11. (11+16) - Zátonyi-Duna - Doborgaz
  12. Július 14. (16) - Balatonakali
  13. Július 15. (16) - Balatonakali
  14. Július 16. (16) - Révfülöp tanfolyam (eszkimó gyakorlás)
  15. Augusztus 13. (16) - Zátonyi-Duna - Dunasziget
  16. Augusztus 21. (16) - Balatonkenese
  17. Augusztus 26. (16) - Zátonyi-Duna - Doborgaz
  18. Szeptember 4. (16) - Zátonyi-Duna tanfolyam (eszkimó gyakorlás)
  19. Szeptember 15. (11+16) Zátonyi-Duna (eszkimó gyakorlás)
  20. Október 14. (16) - Zátonyi-Duna - Dunasziget (eszkimó gyakorlás)
  21. November 11. (16) - Kisbodak - Csallóköz - Kisbodak
  22. December 27. (16) - Zátonyi-Duna - Doborgaz

  • (11) - 11 lábas kajakom
  • (16) - 16 lábas kajakom
  • (11+16) - mindkét kajakom vízen volt
Hol kajakoztam a legtöbbet?
  • Zátonyi-Duna - 7
  • Tata Öreg-tó - 3
  • Balatonakali - 2
  • Kisbodak - 2
  • Dunasziget (Kisvesszős) - 2
  • Mosoni-Duna (Győr) - 1
  • Csallóköz - 1
  • Ásványráró - 1
  • Révfülöp - 1
  • Balatonkenese - 1
  • Hévíz-patak - 1
A teljesség igénye nélkül, néhány kép 2023-ból.


3. kép: Első útján a Perception 11 - Mosoni-Duna, 2023 március (saját kép)


4. kép: Ebéd a kedvenc szigetemen Kisbodak környékén, 2023 március (saját kép)


5. kép: Barátommal az Ágrendszerben Kisvesszős környékén - 2023 április (saját kép)


6. kép: Kenutúra Mindigvízennel - Ásványráró (fotó: Rinyu Róbert)


7. kép: Önmentek a Balatonból - Explorers workshop (saját kép)


8. kép: Eszkimózni készülök vízimentővel a hátam mögött - Explorers workshop (saját kép)


9. kép: A tatai Öreg-tavon (saját kép)


10. kép: Így örülök, amikor sikerül az eszkimó forduló (saját kép)


11. kép: Csallóközi túra (fotó: Szabó Ádám)


12. kép: Évzáró kajakozás a Zátonyi-Dunán, 2023 december 27 (saját kép)


*A 'Kayaking Around Blog' a saját vízitúra élményeim, tengeri kajakos tanulmányaim és tapasztalataim naplószerű leírása. A célom, hogy az élményeimet és tapasztalataimat írott formában rögzítsem, és azt mások számára is elérhetővé tegyem. A blog tartalma a saját szellemi termékem, amelyet nyugodtan megoszthatsz másokkal is, de további felhasználáshoz kérlek, lépj velem kapcsolatba. Ami nem saját szellemi termékem, azt próbálom pontos hivatkozással megjeleníteni. További képeimért nézd meg a @kayaking_around Instagram fiókom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Áramlástan - Klaudia (Kayak Crazy) workshopja a Szigetközben

Éleznem kellett volna úgy, hogy a sodrás a kajakom alját tolja lefelé én pedig a másik oldalon támasztok. Ehelyett én balra dőltem a sodrás felé, és jobbra próbáltam irányítani a hosszú tengerikajakom a sodrás irányába lefelé, de ezúttal lassú voltam, a sodrás pedig megállíthatatlanul gyors és erős. Kezdő szintű hiba, így a borulás borítékolva volt. A víz nem pihen, nem vár, rögtön maga alá gyűrt és tanított. 1. kép: A Csökös csatornán. (saját kép) Augusztus első hétvégéjén Klaudia (Kayak Crazy) áramlástan workshop-ján vettem részt, amely során olyan helyeket kerestük fel a Szigetközben, ahol a víz komoly mozgásban van. Ez a hétvége most nem a kajakfordulókról szólt, hanem az áramlásról, a folyó mozgásáról, a limányról, a hullámokról, evezés technikáról, támaszokról és kapcsolatunkról a vízzel. Rövid ismerkedés után, és Klaudia részletes elméleti blokkját követően, hamar a parton találtuk magunkat a Vadvíz Kempingnél, Dunakiliti mellett. A járművekről lekerültek a tengeri kajakok, és m...

Hideg víz biztonság (Cold Water Safety)

Amikor valaki hideg vízbe esik, akkor a megfelelő védelem nélkül (száraz vagy nedves ruha) jó eséllyel hideg sokkot kaphat, amely életveszélyes helyzetet eredményezhet függetlenül attól, hogy az illető jó úszó-e vagy sem.  A Cold Water Safety  weboldal tanulmányozását, amelyet a  National Center for Cold Water Safety (USA) non-profit szervezet szerkeszt és üzemeltet 2012-óta,  azoknak ajánlom, akik szeretnének jobban felkészülni a hideg víz veszélyeivel szemben.  A szervezet célja, hogy a figyelmet a hideg vízzel járó különféle kockázatokra irányítsa annak érdekében, hogy minél kevesebb hideg vízzel kapcsolatos baleset történhessen meg a jövőben.  A Cold Water Safety weboldal a  szervezet által  összegyűjtött tapasztalatok alapján, öt úgynevezett arany szabályt ( Five Golden Rules ) határoz meg a hideg víz biztonság témakörében. Az öt arany szabály figyelembevétele ajánlott mindenkinek aki hideg vízen, vízben folytat bármilyen munka, sport, vagy ...

A hideg víz testedre gyakorolt hatása

A hypothermia akkor következhet be, amikor a test hőmérséklete a 37,5 C-ról 35 C alá csökken. Úgy kerülhetünk ilyen helyzetbe, ha a testünk egy bizonyos ideig hideg levegőnek, szélnek vagy még inkább hideg víznek van kitéve.  Egy januári borulás következtében, ha nincs megfelelő védőruházatunk (száraz ruha / neoprén) akkor hideg vízhőmérséklet esetén ez nagyon hamar bekövetkezhet. Ezért a megfelelő védőöltözettel nem csak a szezont hosszabbíthatod meg, de értékes időt is vásárolsz magadnak. 1. kép: Tiszta, szélcsendes de hideg időben a Zátonyi-Dunán 2022 novemberében. (saját kép)  A hypothermia ellen a szervezeted azzal védekezik, hogy intenzívebben kezdi áramoltatni a véred a magtestedbe (core body), ahol a létfontosságú szerveidet tartod azért, hogy azokat képes legyen tovább működtetni. Ez a folyamat sajnos azzal jár együtt, hogy a szíved az érrendszereden keresztül, a végtagjaidba nem juttat megfelelő mennyiségű vért és először az ujjaid válnak használhatatlanná, például ...